ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályázatok

VIII. Erdélyi Néptánc Antológia

Pályáztató: Romániai Magyar Néptánc Egyesület
Határidő: 2014. április 30.

A Romániai Magyar Néptánc Egyesület megnyitja a jelentkezést a 2014. október 4-én sorra kerülő VIII. Erdélyi Néptánc Antológiára.

A rendezvényre Nyárádszeredában kerül sor. A bejelentkezni óhajtó együttesek részéről kérjük a bejelentkezési ív minden pontjának pontos kitöltését. Az előző évekhez képest a pályázati kritériumok változtak, kérjük a jelentkezés feltételeit figyelmesen végigolvasni.

2014-ben először KÉT KATEGÓRIÁBAN lehet pályázni:

:: Azon együttesek, amelyeknél a táncosok 2/3-nak életkora 14 év feletti, FELNŐTT kategóriába,
:: Azon együttesek, amelyeknél a táncosok 2/3-nak életkora 14 év alatti GYEREK kategóriába pályázhatnak.

bővebben...

Jelentkezés a II. Erdély elvarázsol diáktábor ösztöndíjas helyeire

Pályáztató: Élő Erdély Egyesület
Határidő: 2013. augusztus 20.

Miről szól? Játékos barangolás Udvarhelyszéken, melynek során közösen fedezzük fel a két Homoród vidékének jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, mesterségeit, természeti különlegességeit, ízeit.

Miért pont Homoród-mente? Mert, akárcsak a többi erdélyi tájegység, egyedi, színes, változatos. Mert, ha hagyod, elvarázsol :) Mert a tavalyi diáktáborban általánosságban beszéltünk Erdély fontosabb néprajzi tájegységeiről, és úgy gondoltuk, hogy idén egy kisebb tájegységet veszünk nagyító alá, mindezt terepen, az adott tájegységben ütve fel táborunk.

Kinek szól? 25 ügyes, kíváncsi középiskolást és ifjú egyetemistát (14-20 éves korosztály) várunk.

Ki szervezi? Az Élő Erdély Egyesület (www.eloerdely.ro)

Mit kell tudnom rólatok? Vidám, lelkes csapat vagyunk, akik biciklivel körbejártuk Erdélyt, és minket már elvarázsolt :)

Mikor? 2013. augusztus 26-31. (hétfő-szombat).

Mire számíthatok? Változatos program, biciklizés, túrázás, meghívott előadók, kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel, nótázás, jó hangulat, sok-sok meglepetés. Ízelítőnek olvasgass bele a tavalyi tábor blogjába, itt érhető el.

bővebben...

Keresd a ZS rovásjelet! - fotópályázat

Pályáztató: Rovás Alapítvány
Határidő: 2010.05.31

A Rovás Alapítvány fotópályázata: rovás ZS jeleket keresünk erdélyi, s ezen belül a csíki kapukon! Csíksomlyóra zarándoklók, kérjük járjanak nyitott szemmel!

A pályázat célja a felkelő napos - ZS rovásjeles kapukról adat gyűjtése, dokumentálása. Régi képekkel, rajzokkal is lehet pályázni.

A beküldött fényképek alapján pontosabb képet kaphatunk ennek a kevéssé ismert kapudíszítésnek az elterjedtségéről, melyről a Rovás Alapítvány úttörő jellegű könyvet szándékozik kiadni.

A pályázaton bárki részt vehet, akár vendégként, akár helyi lakosként fedez fel a témába illő kapukat. A pályázatot iskolák tanulói és cserkészek számára külön figyelmébe ajánljuk.

bővebben...

Hagyomány és Média konferencia

Pályáztató: Hagyományok Háza - Népi Iparm?vészeti Osztály
Határidő: continous

A Hagyományok Háza, mint a hagyományos kultúrával foglalkozó tevékenységek koordinálásával és szakmai segítésével megbízott állami intézmény 2001-es megalakulása óta keresi a kapcsolatot a tradicionális műveltségre hivatkozó különféle társadalmi kezdeményezésekkel. Intézményünk kiemelten fontosnak tartja a szakterület eredményeinek felmutatását és népszerűsítését a tömegtájékoztatás összes válfajában. Hogyan értékeljük napjaink magyar mediális csatornáinak ebbéli ténykedését? Milyenek az ezen a területen felgyülemlett tapasztalataink? Milyen együttműködést tartanánk a kívánt célok elérése szempontjából a leghatékonyabbnak?

bővebben...

Scholarships Summer University of Istanbul (Turkey)

Pályáztató: Istanbul Bilgi University
Határidő: continous

For the first time, Centre Internationale de Formation Européen organised from July 16 to August 4, 2007, the first summer session in Turkey in close cooperation with the European Institute of Istanbul Bilgi University.

bővebben...

PONT hírek


Strukturális alapok

tovább...

PONT Szakértok

Think Outside The Box

Romániában lehet Európa legnagyobb természetvédelmi területe
Elkezdték az állami erdőkben a csemeteültetéseket Hargita megyében
Az Ikea és a Harvard legalább olyan nagy hazai erdőmutyiban érintett, mint a Schweighofer
Ennél lila kenyeret? Ilyet egész biztosan!
Kevesebb húst kellene fogyasztani, milliók menekülnének meg

Hírek