ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályázatok

Jelentkezés a II. Erdély elvarázsol diáktábor ösztöndíjas helyeire

Pályáztató: Élő Erdély Egyesület
Határidő: 2013. augusztus 20.

Miről szól? Játékos barangolás Udvarhelyszéken, melynek során közösen fedezzük fel a két Homoród vidékének jellegzetességeit, építészetét, hagyománykincsét, népművészetét, mesterségeit, természeti különlegességeit, ízeit.

Miért pont Homoród-mente? Mert, akárcsak a többi erdélyi tájegység, egyedi, színes, változatos. Mert, ha hagyod, elvarázsol :) Mert a tavalyi diáktáborban általánosságban beszéltünk Erdély fontosabb néprajzi tájegységeiről, és úgy gondoltuk, hogy idén egy kisebb tájegységet veszünk nagyító alá, mindezt terepen, az adott tájegységben ütve fel táborunk.

Kinek szól? 25 ügyes, kíváncsi középiskolást és ifjú egyetemistát (14-20 éves korosztály) várunk.

Ki szervezi? Az Élő Erdély Egyesület (www.eloerdely.ro)

Mit kell tudnom rólatok? Vidám, lelkes csapat vagyunk, akik biciklivel körbejártuk Erdélyt, és minket már elvarázsolt :)

Mikor? 2013. augusztus 26-31. (hétfő-szombat).

Mire számíthatok? Változatos program, biciklizés, túrázás, meghívott előadók, kézműves tevékenységek, találkozások helyi emberekkel, nótázás, jó hangulat, sok-sok meglepetés. Ízelítőnek olvasgass bele a tavalyi tábor blogjába, itt érhető el.

bővebben...

Német tanácsadói program 2011 - 2013: Együttműködés a jó kormányzásért

Pályáztató: Senior Experten Service
Határidő: 2013 június

Partenerii si beneficiarii, din Romania si R.Moldova a asistentei nerambursabile germane, sunt: primarii, consilii judetene, consilii locale, prefecturi, institutii si unitati publice.

Programul isi propune sa imbunatateasca activitatile si proiectele desfasurate in institutiile si unitatile publice.

1. Domeniile sunt: aductiuni apa, canalizari, drumuri, urbanism, patrimoniu local, dezvoltare locala, cooperari locale si internationale, pregatirea angajatilor, management, relatii publice, relatii internationale, control intern, managementul calitatii, alte activitati specifice cerute de buna administrare a resurselor si bugetelor.

Programul de lucru se stabileste de comun acord intre solicitant si expertul selectat.

2. Costurile fiecarei misiuni:

Cele mai multe din costuri sunt suportate de catre partea germana: salariul expertilor germani aflati in misiune, transportul international, asigurarile medicale, etc, mic dejun-masa de pranz-cina, bani de buzunar (max. 20 ron/zi pentru ziare, apa, bilet de autobuz, etc).

Partenerul roman este invitat sa-i ofere expertului german ospitalitatea si sa-si manifeste functia de gazda: cazarea la internatul unitatii/apartamentul de protocol, transportul local de la si pana la unitate, transportul de la cel mai apropiat aeroport pana in localitate.

bővebben...

Akkreditált projektmenedzsment képzés Csíkszeredában

Pályáztató: EduTech Consulting
Határidő: 2012.február 27.

Az EduTech Consulting gyakorlatközpontú projektmenedzsment képzést (Manager proiect cod COR: 242101) indít, ahol a sikeresen vizsgázók az Oktatási- és Munkaügyi Minisztérium által akkreditált oklevelet szereznek.

Kiknek ajánljuk? - vállalkozásoknak, intézményeknek, szervezeteknek

  • azoknak, akik szeretnék átalakítani vagy fejleszteni cégük működését.
  • akik részt vettek már projektmunkában, de ismereteiket szeretnék bővíteni és professzionális szinten szeretnék elsajátítani a szakmai tudást.
  • azoknak a frissen kinevezett projektvezetőknek, projektben résztvevőknek, akiknek alapvető tudásra van szükségük a projekt jelentéséről, fogalmairól és technikáiról;
  • azoknak, akiket érdekel a projektmenedzsment szakma, de nem tudja, hogy miként is kezdjen hozzá;
  • egy adott cégen belüli csoportnak;
  • egyetemistáknak és főiskolásoknak, akik kikerülvén az iskolapadból első munkahelyükön gyakran szembesülnek a projektszerű működés sajátosságaival.

bővebben...

Manager in activitatea de turism

Pályáztató: CRIPMM Deva
Határidő: 26 iulie 2010

CONSILIUL REGIONAL AL INTREPRINDERILOR PRIVATE MICI SI MIJLOCII membru afiliat al CONSILIULUI NATIONAL AL INTREPRINDERILOR PRIVATE MICI SI MIJLOCII ROMANIA va invita sa participati la:

Cursul de perfectionare Manager in activitate de turism:

Cursul se adreseaza persoanelor care:

* doresc sa obtina brevetul in turism, criteriul privind activitatea in turism se reduce cu 50% in situatia in care solicitantul face dovada absolvirii unui curs de formare manageriala in turism;
* doresc sa urce pe scara ierarhica la locul de munca (in urma absolvirii cursului si a obtinerii brevetului de Manager in activitatea de turism pot fi ocupate urmatoarele functii: director agentie de turism touroperatoare sau detailista, director de hotel, director motel, director de restaurant, director camping cu peste 100 de locuri, etc.).
* deja cunosc indatoririle manageriale din industria turismului si doresc sa le perfectioneze,
* doresc sa porneasca propria afacere in domeniul turistic.

bővebben...

Concurs pentru finantari februarie 2009 - ArCub

Pályáztató: Centrul de Proiecte Culturale al Municipiului Bucuresti – ArCuB
Határidő: 2009.

Conditii de aplicare

Centrul de Proiecte Culturale al Municipiului Bucuresti – ArCuB initiaza si deruleaza proiecte si programe cu caracter cultural, artistic, documentar, in organizare proprie si/sau in calitate de co-finantator al proiectelor depuse de catre:
- persoane fizice care desfasoara activitati culturale (artisti independenti din domeniile teatru, dans, muzica, arte vizuale, arte plastice, carte, etc.)
- persoane juridice, asociatii profesionale, institutii publice si institutii neguvernamentale care intereseaza sfera de activitate a ArCuB

Finantarea din partea ArCuB reprezinta 40% din valoarea totala a bugetului proiectului, restul de 60 % trebuie sa fie acoperita de catre aplicant.
Finantarea se aproba dupa ce se face dovada ca initiatorii proiectului dispun de restul de finantare, necesara realizarii acestuia. Pentru evaluarea proiectelor se intruneste o comisie formata din: directorul ArCuB, directorul Directiei Cultura din Primaria Municipiului Bucuresti, Presedintele Comisiei de Cultura din cadrul Consiliului General al Municipiului Bucuresti si din cinci personalitati ale vietii culturale bucurestene.

bővebben...

PONT hírek


Strukturális alapok

tovább...

PONT Szakértok

Think Outside The Box

Romániában lehet Európa legnagyobb természetvédelmi területe
Elkezdték az állami erdőkben a csemeteültetéseket Hargita megyében
Az Ikea és a Harvard legalább olyan nagy hazai erdőmutyiban érintett, mint a Schweighofer
Ennél lila kenyeret? Ilyet egész biztosan!
Kevesebb húst kellene fogyasztani, milliók menekülnének meg

Hírek