A Civilsuli konferenciasorozat utolsó előtti állomása március 5–6. között Székelykeresztúron volt. A rendezvényt Sándor Krisztina, a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) elnöke nyitotta meg: ismertette a konferencia céljait, illetve köszöntötte a résztvevőket.
Az előadások sorozatát Szacsvai Kinga fizikus, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára nyitotta, aki Radon a belső térben címmel tartott előadást. Bevezetésként megtudhattuk, hogy az ember életének körülbelül 80%-át zárt térben tölti, illetve a tüdőrák kialakulásának második leggyakoribb oka a radonsugárzás. Az előadás során a földkérgi eredetű sugárzásokról hallhattunk, így kiderült, hogy a talaj minősége, egyes technológiák vagy hatékony légszállító mechanizmusok egyaránt befolyásolják a radonsugárzás mértékét. Az előadás során elhangzott, hogy a lakások radonkoncentrációja nagyrészt a talaj minőségétől, kevésbé az építőanyagokétól függ; csökkentése szellőztetéssel, illetve speciális padlószigeteléssel segíthető elő. Végezetül megtekinthettük az előadóterem radonkoncentráció-változását az előadás ideje alatt, ezáltal a mérés eszközeit közelebbről is megismerhettük.
Hajdó Csaba székelyudvarhelyi vállalkozó, egy Farkaslakán működő multinacionális cég vezetője a multik megjelenéséről tartott előadást, mely javaslatára beszélgetéssé alakult. Elmondta, hogy egy közösség számára a multi arculatteremtő jellege független a tulajdonviszonyoktól, példaként romániai, illetve magyarországi, de nem román vagy magyar tulajdonban lévő cégeket említett. A beszélgetés során kitértünk az erdélyi, majd konkrétan a székelyföldi lemaradt gazdasági helyzetre. Kiderült, hogy a multik hasznosak, ha nemcsak érdek-, hanem értékorientáltak is, hisz munkahelyeket teremtenek, generálják az ipart. A kellemes hangulatú beszélgetést közös vacsora követte.
A szombati nap Csáki Rozália, a Civitas Alapítvány programkoordinátorának előadásával indult. Az előadás során a Mire jó a civil szervezet? kérdésre keresték a választ; a résztvevők megismerkedhettek a civil élet alapfogalmaival, illetve formáival. A társadalom három pillérével is foglalkoztak, a politikai, gazdasági, illetve civil szférával, külön kitérve a civil társadalom véleményformáló és -alakító szerepére. Az előadást beszélgetés követte, mely során a résztvevők megoszthatták tapasztalataikat a témában. Végezetül a Civil Fórum szakmai kiadványt, illetve a Civitas Alapítvány projektjeit ismertette az előadó.
Az előadások sorozatát Simó Irma mentálhigiénés szakember, klinikai pszichológus folytatta, aki a módosult tudatállapotokról tartott előadást. Előadásában figyelmeztetett, hogy a függőségek kialakulásában a legveszélyeztetettebb korosztály a fiataloké, illetve ezek az állapotok nem feltétlenül valamely tudatmódosító szer, hanem mentális okok által is kialakulhatnak. Előbb-utóbb mindannyian feltesszük a lét alapvető kérdéseit, például ki vagyok? vagy mi a dolgom a világban? Az előadó szerint e kérdésekre nem tudatmódosult állapotok által, hanem nyitottan, kritikusan és mindig pozitívan kell keresni a válaszokat.
Ebéd után P. Dávid Tünde újságíró, arculatttervező Látvány és kommunikáció címmel tartott előadást, mely során ismertette az arculattervezés és kivitelezés fontosabb mozzanatait. Hangsúlyozta, hogy a jó arculat letisztult, egyszerű és a megrendelő termékével könnyen azonosítható. A kommunikációs készség, a marketing legalább olyan fontos, mint egy jól megtervezett logó vagy plakát – mondta.
A konferencia résztvevői Kincses Réka Balkán- bajnok filmjét is megnézték, majd a húsz évvel ezelőtti eseményekről beszélgettek.
A konferenciasorozatot Gáspár Jolán Andrea grafológus zárta, előadását Üzen az írás címmel tartotta. Megtudhattuk, hogy a grafológia nem írásfelismerés, hanem íráspszichológia. Feladata a standard írástól különböző stílusjegyek elemzése. Az előadásból kiderült, hogy léteznek nemzeti, etnikai sajátosságai az írásnak, így identitásjegyek és jövőkép is kiolvasható az írásképből. Akárcsak az orvos- és jogtudományok, a grafológia is szigorú etikai szabályokkal rendelkezik, illetve sok tévhit él e tudománnyal szemben.
A Civilsuli március 19-20. között utolsó állomására, Kolozsvárra érkezik.
Hírek
Székelykeresztúron elôször volt Civilsuli!

