A tudományos konferenciáknak több funkciójuk is van: túl a tudományos eredmények felmutatásán és megvitatásán, fontos irányadó-útmutató szereppel is rendelkeznek. A Kolozsvári Biológus Napok ennek a szerepnek a tudatos felvállalásával jött létre 2000 tavaszán.
Egyrészt a fiatal, biológiával foglalkozó szakemberek tudományos szemléje, másrészt a mindenkori egyetemi hallgatóknak irányadó jellegű rendezvény az aktuális kutatások jellege, minősége tekintetében. Természetesen egyúttal megnyilvánulási lehetőséget is jelent számukra.
A rendezvény tudományos jelentőségét emeli az a tény is, hogy az itt elhangzó előadások doktori értekezések, államvizsga szakdolgozatok, vagy egyéb, kifejezetten önálló kutatások részei, eredményei.
A tudományos szempontból hátrányos belterjességet elkerülendő: a kivonatfüzet kétnyelvű (magyar-angol), s így lehetővé válik a szélesebb körű ismeretterjesztés is.
A rendezvény szervezője az Apáthy István Egyesület.
Ezen a tudományos konferencián tehát minden olyan romániai vagy Erdélyhez kutatásai révén különösen kötődő fiatal magyar szakember részt vehet, aki önálló kutatásainak eredményeit szeretné bemutatni, megvitatni.
Természetesen a hallgatóság soraiban bárkit szívesen látunk.
Helyszín
Az előadások helyszíne a Biológia-Geológia Kar Mikó-kerti épületének Zoológia Amfiteátruma (AZ)
Cím: Mikó (Clinicilor) utca, 5-7 szám, földszint
A 2010-es jelentkezési lap letőlthető innen.
A program és pontos időpont meghatározása még folyamatban van.
További információ: http://apathy.kmei.ro/

