Az Európai Bizottság a 2014-2020-as időszakra vonatkozó költségvetési terv bemutatása óta (2011. június) számos javaslatot tett az uniós források lehívási procedúráinak egyszerűsítésére. Ezek az egyszerűbb eljárási módok főként a kis- és középvállalkozásokra, a városokra és régiókra, valamint az egyetemistákra és kutatókra vonatkoznak majd, ám néhány közülük általános érvénnyel is bír.
A Bizottság február 8-án kiadott közleményében foglalta össze az eddigi egyszerűsítő javaslatokat. A gyakorlatban is egyszerűbb eljárások megvalósulása azonban a Parlament döntésén és a tagállamok intézkedésein múlik majd. Jelenleg az EUs intézkedésekkel és jogszabályokkal párhuzamosan számos belső, nemzeti szabályozás is nehezíti az alapok lehívását.
„Minden javaslat, mely a következő többéves pénzügyi keretre vonatkozik, feltételez bizonyos egyszerűsítéseket” – mondta el Janusz Lewandowszki, az EB gazdasági tervezésért és költségvetésért felelős biztosa – „az uniós támogatások fontos szerepet játszanak a fenntartható gazdasági növekedés erősítésében, hiszen kiegészítő támogatást jelentenek számos vállalkozás, helyi hatóság vagy kutató számára. Azt szeretnénk, ha ezek a támogatások kevésbé bonyolultan, jóval felhasználóbarátabb módon lennének hozzáférhetőek.”
Példák a közleményben javasolt egyszerűsítésekre:
- a Regionális Fejlesztési Alap és a Szociális Alap támogatásainak könnyebb hozzáférhetősége és összehangolása – ez olyan intézmények számára fontos, amelyeknek mindkét alaphoz kell pályázniuk egy projekt megvalósítására; ha egy művészeti iskola például továbbképzést szervez, eddig két pályázatot kellett benyújtania: egyet a szükséges felszerelésért a Regionális Fejlesztési Alaphoz, egyet pedig a tananyag bővítéséért a Szociális Alaphoz, ami kétszeres papírmunkát jelentett. 2014-től ez a procedúra felére rövidülhet, mert egyetlen eljárással megoldható lesz mindkét támogatás lehívása;
- az uniós alapokból is támogatott projektek dokumentációjának megőrzési ideje 10-15 évről 5 évre rövidül;
- a Bizottság és a helyi elbírálók közti együttműködés egyszerűsödik – korábban egy projekt több elbíráláson is átesett, ezentúl a 100.000 eurónál kisebb értékű projektek esetén egyetlen elbírálás lesz szükséges, 100.000 eurónál nagyobb költségvetésű projektek pedig évente egyszer lesznek elbírálva;
- a kutatási támogatások átlagos megszerzési ideje jelenleg 350 nap – ez a tervek szerint 100 napra rövidül;
- a Szociális Alapból támogatott projektek (pl. képzések) esetén kötelező volt az utazási jegyeket megőrizni az elszámoláshoz, a jegyek azonban idővel olvashatatlanná váltak – ezért ezt a szabályt törölnék, helyette bevezetik az utazási költségek átalánydíjas elszámolását; így a támogatottak kizárólag a képzések minőségére és eredményességére tudnak majd koncentrálni.
A fenti javaslatok a tagállamok polgáraival és részvényeseivel való egyeztetés eredményei, így az előreláthatóan 2014. január elsejével érvénybe lépő változtatások pontosabban megfelelnek majd a támogatottak igényeinek.
PONT hírek
Közeli határidő
Strukturális alapok
PONT Szakértok
Think Outside The Box
- Sanghajban is mérik a levegő szennyezettségét az amerikaiak
- Fortyogó, Pokolsár és egyéb bugyborékoló “szörnyek” – az iszapvulkánokról
- Szerezz örömet egy nélkülöző gyereknek és nyerhetsz egy kirándulást!
- Orangutánokat is irtottak az erdőirtók
- Az emlősök tíz százaléka kipusztulhat a klímaváltozás miatt
