ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályázatok
A Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának 2010. évi 1. számú pályázati felhívása
Határidő:  2010. április 16.
Feltöltve:  2010. március 12., 13:54:54
Szakmai terület:  Régiófejlesztés, vidékfejlesztés (13); Internet, IT (18)
Ország:  Románia
Forrás:  [szulofold.hu]

Megjelent a Szülőföld Alap Önkormányzati együttműködési és Informatika Kollégiumának 1. számú pályázati felhívása a romániai pályázók számára.

A pályázat célja, a célra rendelkezésre álló keretösszeg, valamint a megpályázható legalacsonyabb és legmagasabb összeg millió forintban:


1.1. Erdélyi tömbmagyarság (Hargita, Kovászna, Maros és Szatmár megyék) és magyar szórványközösségek (többi megye) önkormányzati és civil szervezeti együttműködéseinek, cserekapcsolatainak támogatása

- kiosztható támogatás 3,0
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.2. Romániai és magyarországi testvérmegyék, testvértelepülések cserekapcsolatainak fejlesztése, melynek során kiemelt hangsúlyt kap a kétoldalú testvérkapcsolatok szórványközösségekkel való kibővítése

- kiosztható támogatás 3,0
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.3. A helyi és megyei önkormányzatok magyar nyelvhasználatát erősítő projektek támogatása, amelyek segítségével növekszik a magyar nyelven is elérhető ügyiratok és formanyomtatványok száma, ehhez kapcsolódóan a települések és megyék magyar nyelvű weboldalainak fejlesztése, az elektronikus ügyintézés feltételeinek megteremtése vagy kibővítése

- kiosztható támogatás 6,0
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.4. Turisztikai jellegű, többnyelvű (köztük magyar) webportálok kialakítása, amelyek segítségével egy-egy térség, indokolt esetben település turisztikai kínálata az internet segítségével is bemutatásra kerül

- kiosztható támogatás 6,34
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.5. Romániai magyar könyvtárak kisléptékű informatikai fejlesztéseinek támogatása (szerverek, biztonsági rendszerek, magyar nyelvű szoftverek, oktatási segédanyagok)

- kiosztható támogatás 4,34
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 0,6

1.6. Önkormányzati képzések, tréningek szervezésének támogatása

- kiosztható támogatás 3,35
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.7. Erdélyi települések bemutatását szolgáló monográfiák, turisztikai jellegű útikönyvek, hagyományokat és más helyi jellegzetességeket népszerűsítő kiadványok támogatása

- kiosztható támogatás 5,2
- legalacsonyabb összeg 0,5
- legmagasabb összeg 1,0

1.8. Lebonyolító szervezetek részére kisebb önkormányzati együttműködési és informatikai programok, eszközbeszerzések támogatására

- kiosztható támogatás 3,47
- legalacsonyabb összeg -
- legmagasabb összeg -

A támogatás formája: vissza nem térítendő támogatás
A pályázók köre: romániai székhelyű, jogi személyiséggel rendelkező intézmények, szervezetek
A pályázat megvalósulásának helye: Románia területe
A pályázatok beadásának kezdő időpontja: 2010. március 12.
A pályázat postai feladásának vagy elektronikus benyújtásának határideje: 2010. április 16.
A pályázat megvalósulásának kezdő időpontja: 2010. március 12..
A pályázat megvalósulásának végső határideje: 2010. december 31.

A pályázat elszámolási határideje: 2011. január 31.

Az 1.8. pontban meghirdetett pályázati cél esetében a lebonyolító szervezetnek a teljes keretre kell pályáznia; továbbpályáztatás esetén a kiosztható legalacsonyabb támogatás összege 100.000 Ft.

A pályázat benyújtásának módja: A pályázatokat (a Szülőföld Alap honlapján megtalálható pályázati adatlapot) egy eredeti példányban, postai küldeményként a Szülőföld Alap Iroda, 1357 Budapest. Pf. 1. címre kérjük eljuttatni, vagy elektronikus pályázat formájában benyújtani.

Egy pályázó egy pályázati célra csak egy pályázatot nyújthat be!

A postai úton beküldött pályázat érvénytelen:

• ha a pályázó nem a pályázati adatlapon, eredeti példányban, határidőig nyújtotta be;
• a pályázatot nem a felhívásban közzétett célra nyújtotta be;
• ha a pályázati adatlapon nem szerepel a pályázó képviselőjének cégszerű aláírása és a pályázó pecsétje, illetve, ha az űrlap ceruzával van kitöltve.

A pályázatok elbírálásának szempontjai:

• Elsőbbséget élvez a nem profitorientált szervezetek támogatása
• Mérlegelésre kerül az egyes pályázatok hatásfokának mértéke, továbbá a területre gyakorolt hatásának nagysága.
• Az elbírálás és értékelés során a pályázati felhívás szövege irányadó.
• A pályázati összegek elaprózódását az elbíráló kollégium kerüli.
• A megítélt összeg nagysága tegye lehetővé a pályázati cél megvalósítását.
• Szempont, hogy mekkora közösségnek származik haszna a projekt megvalósulásából.

További hasznos információ: http://www.szulofold.hu/data/files/168390653.pdf

Közeli határidő

Think Outside The Box

Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton
Mexikói-öböl: száz nap, száz fotó
Nőből van-e a hisztigép?
Zöld szervezetek Erdélyben: EKE Nagyvárad
Verespataki Szénafesztivál: lesz, de még nem tudni, hol

ERDÉLY FM

AUDIO: Websites 2011
ARCVONAL: Utazz Európába

Hírek