ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályázatok
Könyvkiadás Szaktestület - Pályázati felhívás magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására
Határidő:  2010. március 27.
Feltöltve:  2010. március 3., 22:42:50
Szakmai terület:  Egyéb (90); Irodalom (10); Művészet (30); Történelem (5)
Ország:  Románia
Forrás:  www.communitas.ro

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség pályázatot hirdet a Kisebbségi Tanács 2010. évi alapjából, magyar nyelvű könyvek kiadásának támogatására. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség a pályázatok lebonyolításával a Communitas Alapítványt bízta meg.

PÁLYÁZNI AZ ALÁBBI TÉMAKÖRÖKBEN LEHET:

a. hiánypótló klasszikus szépirodalmi művekkel, antológiákkal és újrakiadásokkal;
b. hiánypótló eredeti fordításokkal;
c. tudományos jellegű, illetve a tudomány terjesztését szolgáló művekkel;
d. jubileumi, illetve ünnepi kiadványokkal;
e. kizárólag romániai szerzők által magyar nyelven írt eredeti:
    • szépirodalmi művekkel;
    • az önismeretet szolgáló néprajzi, történelmi, helytörténeti, szociográfiai jellegű alkotásokkal;
    • irodalomtörténeti és -elméleti művekkel;
    • a romániai magyar képzőművészeket és képzőművészeti alkotásokat bemutató művekkel;
    • filozófiai, szociológiai művekkel;
    • kötetben még kiadatlan publicisztikai jellegű írások gyűjteményével;
    • önéletírásokkal és visszaemlékezésekkel;
    • útirajzokkal, útikönyvekkel, helységismertetőkkel.

Egy kiadó (intézmény) legtöbb 20 címmel pályázhat.

A pályázat lebonyolítására a Romániai Magyar Könyves Céh (540551 Marosvásárhely, Moldovei u. 4a/5., tel./fax: 0265-258001, e-mail cím: ) kapott megbízást.
 
Beküldendő minden pályázó műhöz egy külön dossziéban a pontosan kitöltött pályázati űrlap két példányban (amely a pályázó minden elérhetőségét tartalmazza) és a szerzővel vagy jogutóddal kötött szerződés, amelyekhez csatolni kell:
 – az a. ponthoz tartozó pályázatoknál a lehetséges tartalomjegyzéket és a kiadás indoklását tartalmazó leírást;
 – a többi pontoknál egy rövid tartalmi ismertetőt, címenként egy-egy külön nyomdai árajánlatot, valamint két példányban, két külön dossziéban a kész (megszerkesztett) kéziratot, a borítón megjelölve a szerzőt (szerzőket), a mű címét és annak műfaját.

Figyelem, a fenti feltételeknek nem megfelelő pályázatok formai hibásnak tekintendők.
A kéziratok az eredményhirdetéstől számított 60 napon belül átvehetők a RMKC székhelyén, vagy a pályázó költségén postán visszaküldhetők.

A pályázatok beküldhetők postán legkésőbb 2010. március 22-ig (postai bélyegző dátuma), vagy leadhatók személyesen 2010. március 25-, 26-, 27-én 10–15 óra között a Marosvásárhely, Moldovei u. 4a/5. címen.
 
Űrlapok az RMKC-től igényelhetők, valamint letölthetők a www.communitas.ro honlapról.

A beérkezett pályázatokat az Alapítvány által kinevezett szaktestület bírálja el. A döntés várható időpontja 2010. május 20.
Az eredeti művek elbírálásának megkönnyítésére a lebonyolító, saját kezdeményezésére, minden kézirat esetében legalább 2 lektortól igényel majd szakmai véleményt.
Formai hibás pályázatokat a lebonyolító iktat, de nem küld el lektorálásra.

A pályázat mű-centrikus, a megítélt támogatást a javasolt művek kapják.

FIGYELEM: A kiadóknak a támogatott művek 12 példányát az Alapítvány rendelkezésére kell bocsátaniuk. A Communitas Alapítvány ezeket romániai magyar megyei/városi könyvtáraknak adományozza.

Kolozsvár, 2010. március 3.

Közeli határidő

Think Outside The Box

Tusnád Ásványvíz Székely Szupermaraton
Mexikói-öböl: száz nap, száz fotó
Nőből van-e a hisztigép?
Zöld szervezetek Erdélyben: EKE Nagyvárad
Verespataki Szénafesztivál: lesz, de még nem tudni, hol

ERDÉLY FM

AUDIO: Websites 2011
ARCVONAL: Utazz Európába

Hírek