Kedves barátunk!
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének (MAKOSZ) szervezésében kerül megrendezésre 2006-08-28 - 2006-09-02 között a XIII. Romániai Magyar Diákönkormányzati Szabadegyetem (DÖKSZAB), Sonkolyoson, Bihar megyében, amelyen 60 középiskolás diák vesz részt 20 szakmai vezető segítségével.
A tábor célja, hogy a romániai magyar középiskolás mozgalom aktív tagjai számára olyan általános érvényű, a szervezeti életben felhasználható ismereteket nyújtson, amelyek segítségével a résztvevők nagymértékben növelhetik tevékenységük hatékonyságát.
A Szabadegyetem sikerét a program eddigi elismertsége és az intenzív, romániai és magyarországi szakértők segítségével elkészített, napi 8-10 órás oktatási program biztosítja. A tábori tevékenység ismertetésének céljából, a továbbiakban az előző táborok tapasztalatait, programszemelvényeit tálalom jelen füzetben.
Előre is megköszönöm figyelmedet és várunk táborunkban.
A szervezők nevében:
Máthé Szabolcs
MAKOSZ tanügyi alelnök
Miért és mi célból?
• A program megvalósításának fontossága
Bár az országban jelenleg több helyen is folyik vezetőképzés, ezek többnyire a nagyon szűk értelemben vett diákcsoportok vezetőit célozzák meg. A szabadegyetem nemcsak a diákszervezetek vezetőit, hanem azok működtetőit, a szervezetben tevékenykedő személyeket (függetlenül funkcióiktól) fogja segíteni, így nagyobb lehetőség lesz szervezetük alakítására, amelyben nemcsak a vezető (k), hanem a tevékenységben aktívan részt vállaló személyek is bekapcsolódnak.
A romániai magyar társadalomban a működési alapegység a lokalitás. Ez az ifjúsági társadalmon belül is így van. A hatékony tervezésnek tehát indulásképpen lokálisnak kell lennie. A program is helyi csoportokra alapoz - egyazon iskola vagy város diákjai külön csoportban dolgoznak jövő évi programjaik tervezésén, kidolgozásán.
A programok között különös hangsúlyt kapnak a problémamegoldást, konfliktuskezelést felhasználó és a kulturális, helyi közösségeket építő és erősítő tevékenységek. A Szabadegyetem ugyanakkor olyan általános érvényű, a szervezeti életben használható ismereteket nyújt a résztvevőknek, amelyek segítségével más szervezeteket, alapítványokat és csoportokat is sikeresen tudnak vezetni.
• A szabadegyetem célrendszere
• A romániai középiskolás diákmozgalom fejlesztése és szakmai támogatása, szervezet-, közösség- és személyiségfejlesztés.
• Azon folyamat erősítése, amelynek során létrejön egy olyan szervező és vezető réteg, amely szakmai és módszertani támogatással erősíti a szervezetek belső képességeit.
• A résztevők különböző állampolgári technikák elsajátításával képesek legyenek szervezetek működésének hatékonyságát növelni;
• Olyan személyek képzése, akik képesek az ifjúsági szervezeteket hatékonyabban segíteni;
• A szakszerűség gyakorlati mintáinak terjesztése; képzési segédletek, jegyzetek, módszertani anyagok készítése, ezekben az egy-egy szervezet saját képzési programja során felhalmozott tudásnak az összegyűjtése.
A szakmaiság biztosítása
A tábor szakmai felépítése egy folyamat eredménye. Egyeztetések útján két hónappal a program előtt a MAKOSZ szakembereinek és a Diáktanácsok vezetőinek visszajelzései alapján alakítottuk ki a szakmai programot. A táborban minden este lesz tábori kiértékelés. A táborvezetők, csoportvezetők, meghívott előadók és szervezők feladatait, kötelezettségeit a MAKOSZ -al kötött szerződések szabályozzák.
• A tábor várható pozitívumai
1. A résztvevők el tudják készíteni egy éves tevékenységi tervük gerincét, amely nagy segítségükre lesz az otthoni tevékenységükben.
2. Megállapodások jönnek létre a szervezetek között, amelyek erősítik a programok megvalósíthatóságának lehetőségét.
3. Kialakul egy csoport, amely segítségre lesz az elkövetkező évben a MAKOSZ -nak programjai megvalósításában.
4. Kialakul egy nagyon jó együttműködés és kohézió a résztvevő egyének között.
• A tábor várható negatívumai:
1. Túl sok az átadott ismeretek mennyisége és a táborlakók hamarabb kifáradnak, mint ahogy a szervezők számítják.
2. A meghívottak nem mindig jönnek pontosan elfoglaltságaik miatt és sokszor a program napi többszörös átszervezést szenved.
A XIII. DÖKSZAB előadásainak témái
Konfliktuskezelés és személyes hatékonyság: minden szervezetben, általában a mindenkori vezetés és a tagság között egy idő után a programok szervezésekor problémák keletkeznek/keletkezhetnek, amelyek hatékony megoldása révén a program, vagy esetleg egy szervezet vezetésének minősége javul. Az előadás a problémakezelési mechanizmust ismerteti.
Csoportanimálás (vezetéselmélet): a csoportmunkákról általában, hogyan kell egy csoportkohéziót kialakítani, hogyan kell a feladatokat leosztani, megoldani (célközpontos vezetés elve), hogyan kell csoportban úgy dolgozni, hogy mindenki jól érezze magát.
Diákönkormányzatok: régi diákvezetők felhalmozódott gyakorlati tudásanyagainak, tapasztalatainak átadása, amely modellként szolgálhat az elkövetkező tevékenységében. Szervezetépítés, -fejlesztés, szervezeti marketing, tevékenységi körök, stb.
Ifjúságpolitika: éreztetni, ismertetni a résztvevőkkel, hogy amit eddig csak reflexszerűen végzett, az minek képezi szerves részét, mit próbál alakítani, milyen felelősségeket vállalt. Milyen lehetőségek vannak Romániában, az RMDSZ -ben, a környező országokban. Példák a nyugati civilizáció ifjúságpolitikájából.
Diákjogok: Diákjogi Konferencia által kidolgozott Diákjogi Charta ismertetése. A Charta céljainak az elérése érdekében való érdekeltségre való mozgósítás, Igazlátó Nap civil technika ismertetése.
Nonprofit menedzsment: Mi a Nonprofit és a szervezeti formák, az alapítvány és az egyesület modellezve, pályázat- és projektírás, hogyan kell a projekteket hatékonyan menedzselni a cél irányába.
Pénzügyi és adminisztratív menedzsment: Hatályos jogszabályok, szokások, a könyvelés alapelemei, megbízások, költségvetés, elszámolások, pénztár, irattár vezetése, szervezeti PR, felelősségek, feladatkörök és szankciók, szabályzatok és emlékeztetők készítése, adók és illetékek, cash flow, személyes és szervezeti vagyonkezelés, pénzszerzés lehetőségei.
Csoportmunkák: A technikák gyakorlásában, a modellek gyakorlati alkalmazásában fognak segítséget nyújtani. Az alkalmazott gyakorlati példa a diákönkormányzatok egy saját programja. Konkrétan: Bemutatkozás, Ötletbörze, Változás Management Tréning vagy NCM, célok megfogalmazása és részcélokra való bontása, GYELV elv, ki-mit-mikorra.
Jelentkezési feltételek
Jelentkezni legkésőbb 2006-08-17-ig lehet, e-mailben.
Tehát jelentkezni csak elektronikus úton e-mailben lehet!
Cím:
Honlap: www.dökszab.makosz.ro
Továbbra is várjuk észrevételeiteket e-mailen, telefonon keresztül!
Közeli határidő
Think Outside The Box
- Flow-élmény Magyarózdon
- Önkéntestábor lesz Fortyogófürdőn
- Jobb-e a szex, ha csípőspaprikát eszünk?
- The Borat Project: Az út vége. Nehéz megválni Kazahsztántól
- Világi vagy egyházi iskolát válasszunk?
ERDÉLY FM
- AUDIO: V. Háromszéki Ifjúsági Fotó- és Rövidfilm verseny

- AUDIO: Eszközfejlesztési befektetések támogatása


