Örömmel hívjuk fel figyelmét egy 3 szemeszterből álló 500 órás lelkigondozói képzésre. A képzés olyan elméleti és gyakorlati tudásanyag elsajátítását teszi lehetővé, mely segítségével a végzettek hatékonyabban, ember- és Isten központúan tudják végezni munkájukat, ugyanakkor az érett, tudatos „én” kiműveléséhez nyújtunk korszerű eszközöket.
A lelkigondozói szakképesítést a következő szakmában dolgozóknak ajánljuk: lelkészeknek, szerzeteseknek, pedagógusoknak, hitoktatóknak, orvosoknak, szociális munkásoknak, lelkipásztori asszisztenseknek, civilszférában, egészségügyben dolgozóknak, valamint azoknak, akik önmaguk, kapcsolataik, családi viszonyaik és a keresztény lelkiség mélyebb megértésére törekszenek.
Szervező: KALOT Egyesület és Babes-Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Kara
A képzés helyszíne: Csíksomlyó, a KALOT Egyesület székhelye (Csíkszereda, Szék útja 147)
A posztgraduális képzés és a sikeres vizsga után a végzettek a Babes-Bolyai Tudományegyetem által kiállított oklevelet (90 kredit) kapnak. A szakképesítés román megnevezése: „CONSILIERE SPIRITUALĂ CENTRATĂ PE VALORI”.
A képzés időtartama: 380 óra, plusz 120 óra önismeret. A képzést tömbösített formában 18 alkalommal (csütörtök d.u. – szombat dél) tartjuk meg. A 120 óra önismeretet is tömbösített formában tarjuk (péntek du.-tól vasárnap délig), a csoporttal való előzetes egyeztetés után.
Készség fejlesztő kompetenciák:
A képzés során a résztvevők pszicho-szociális, vezetői és szervezetfejlesztői kompetenciákat szereznek:
* olyan interdiszciplináris tudásra tesznek szert, amely elsősorban a szociál-pszichológiai irányzatokra fókuszál, ugyanakkor szilárd morális – etikai alapokon nyugszik
* képesek lesznek az egyén, a család, csoport és szervezet működését rendszerszemléletben is megérteni, problémamegoldásaiban és a fontos életesemények feldolgozásában, empatikus meghallgatással és megfelelő válaszadás képességével kísérni.
* Képesek lesznek az egyént hármas viszonyrendszerében szemlélni: önmagával, környezetével és a transzcendenssel való viszonyaiban.
* képesek lesznek a vallásos tapasztalatokhoz kapcsolódó alapvető pszichológiai és magatartásbeli jelenségeket azonosítani és tudatosítani
* képesek gyásszal vagy egyéb veszteséggel küzdők és krízishelyzetben levők egyéni és csoportos segítésére, menedzselésére
* képesek a végzettségüknek megfelelő területeken csoportokat és közösségeket mentorálni és vezetni.
* képesek az emberek spirituális fejlődése során felmerülő kérdésekre, problémákra megfelelő szakmai segítséget adni.
Tandíj
A képzés szerkezete:
- 3 normál félév +
- 1 félév önismereti képzés (Moreno Egyesület által elismert külön oklevelet biztosít)
A normál félév tandíj-hozzájárulása: 970 lej / félév
Az önismereti képzést tartalmazó félév díja: 240 EUR. Az önismereti képzés - ha valaki rendelkezik a Moreno Egyesület, vagy más akkreditált intézet által kiadott oklevéllel vagy 120 óraszámú bibliodrámás oklevéllel – elismertethető.
A KALOT Egyesület megpróbál kihasználni minden pályázati lehetőséget a képzés támogatására. Sikeres pályázat esetén a tandíj összege csökkenni fog.
Jelentkezési feltételek:
* egyetemi vagy főiskolai végzettség (ez feltétele a Babeş-Bolyai Tudományegyetem által biztosított posztgraduális oklevél megszerzésének)
* középiskolai végzettség (abban az esetben, ha valaki nem igényeli az egyetem által kibocsátott oklevelet. Ebben az esetben a tandíj 720 lej/félév, az önismereti képzés ára változatlan)
A képzésre felvételizni kell. A felvételi egy személyes interjúra alapszik, ahol a felvételiző lelki érettségét, a csoportban való együttműködését és a lelkigondozói munka iránti hajlamát, adottságait mérik. A felvételi interjúra szeptember folyamán kerül sor.
Kifizetés módja: A beiratkozási díj 50 lej, amit jelentkezéskor kell kifizetni, a félév tanfolyam díját lehetséges négy részletben is fizetni (az első részletet a tanfolyam megkezdéséig).
A képzésre jelenkezni lehet a KALOT Egyesületnél: 530203 Csíkszereda, Szék útja 147
Tel./fax: 0266/371419 (hétköznap 8.00-12.00 között), Mobil: 0745559673, 0745201823
e-mail:, www.kalot.ro
Felelősök:
- Drd. Fejes Idikó
- Sebestyén Ottó- lelkész, lekigondozó
- Dr. Vik János egyetemi adjunktus
Jelentkezéshez szükséges:
· szakmai önéletrajz
· főiskolai, egyetemi, érettségi oklevél másolata
· (Ha rendelkezik vele) önismeretet igazoló okirat másolata
Jelentkezési határidő: 2010. szeptember 5.
A helyek száma korlátozott!
További hasznos információ, valamint a képzés tantárgyai: http://www.kalot.ro/index.php?l=hu&id=19
Közeli határidő
Think Outside The Box
- Flow-élmény Magyarózdon
- Önkéntestábor lesz Fortyogófürdőn
- Jobb-e a szex, ha csípőspaprikát eszünk?
- The Borat Project: Az út vége. Nehéz megválni Kazahsztántól
- Világi vagy egyházi iskolát válasszunk?
ERDÉLY FM
- AUDIO: V. Háromszéki Ifjúsági Fotó- és Rövidfilm verseny

- AUDIO: Eszközfejlesztési befektetések támogatása


