ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályázatok
 

WebEU-sátor a Félszigeten
Pályáztató:  PONT Csoport
Határidő:  2010. július 10.
Feltöltve:  2010. május 13., 16:21:40
Célcsoport:  Magánszemélyek (422)
Tipus:  Verseny (66)
Szakmai terület:  Ifjúság (92)
Ország:  Románia
Forrás:  PONT

Mi is a webEU?

A webEU a Pályázatok.ro által rendezett online verseny, amelyen olyan vidéken és városon élő fiatalokból álló csapatok vehetnek részt, akik érdekeltek lakóterületük gazdasági-turisztikai fejlesztésében, kulturális gyarapodásában, illetve környezetük védelmében.

A projekt célja az európai értékek népszerűsítése a romániai magyar fiatalok körében, gyarapítva tudásukat és úgy személyes mint közösségi hozzájárulásukat Románia Európai Unióhoz való felzárkózásához, annak normáihoz, filozófiájához és nem utolsó sorban életszínvonalához. A projekt elsősorban a fiatalok projekt-menedzseri képességeit kívánja fejleszteni.

A 6 fős (3 lány, 3 fiú) csapatoknak kéthetente kell teljesíteniük egy-egy próbát, amely egy kreatív, de megvalósítható projektterv elkészítéséből áll. A csapatok minden hétfőn megkapják az új feladatot, a próba teljesítésére két hét áll rendelkezésükre - azaz, vasárnap déli 12 óráig tölthetik fel projektterveiket a webeu.ro-ra. Ezt követően a 3 fős zsűri értékeli a csapatok munkáját, az ő értékelésük, illetve a közönségszavazás alapján kerülnek ki a nyertesek. A 4 időszakos próbán kívül a verseny részét képezi 2 állandó próba is, melyeket már a verseny legelején közölni fogunk a csapatokkal, és melyeket a verseny végéig kell teljesíteniük.

A verseny célja, a projekt-alapú gondolkodásmód népszerűsítése a vidéken élő fiatalok körében, tudásuk mélyítése az európai projekt-menedzsment terén, illetve olyan kreatív, életképes, kidolgozott ötletek generálása, amelyek majd az Európai Unió által támogatott projektek listájára kerülhetnek.

WebEU sátor a Félszigeten – Szabályzat

Különleges próba, melyen bizonyíthatjátok, hogy igazi civil szervezetként tudtok működni.

Győztesként, a WebEu sátrának árnyékában aktív civilként vehettek részt a Félsziget Fesztiválon.


A WebEU szabályzata itt is érvényes:
6 fős (3 lány, 3 fiú) csapatok jelentkezését, és regisztrációját várjuk honlapunkon.

A regisztrációt követően egy olyan interaktív, izgalmas három napos program-tervet kell kidolgoznotok a Félsziget Fesztivál Civil Park (volt Civil Falu) keretén belüli részvételre, mellyel bemutatkozhattok a résztvevőknek, mint aktív, tennivágyó európai fiatalok, promózzátok a WebEU vetélkedő által kitűzött értékeket, célkitűzéseket és hozzájárultok Erdély legizgalmasabb fesztiváljának minőségi, nem-zenei programajánlatának bővítéséhez (játékok, közös foglalkozások, bármilyen újjító és felrázó ötlet, hogy a fiatalok ne csak hűsölni keressenek fel benneteket).

Készítsetek reklámanyagot/reklámanyagokat a WebEU sátor Félszigeten való jelenlétére: lehet ez egy eredeti műsorfüzet,videó, jingle, spot stb.

Nyeremény

A próba győztes csapatának tagjai belépőt nyernek a Félsziget Fesztivál teljes időtartamára, illetve a Félsziget Civil Park aktív tagjaivá válhatnak.

Határidő:

Minden regisztrált csapat 2010 július 10.-ig töltheti fel projekttervét a webeu.ro oldalra. Ezt követően a 3 fős zsűri értékeli a csapatok munkáját. Az ő értékelésük, illetve a közönségszavazás alapján kerülnek ki a nyertesek.

Ezúttal egymással szállnak versenybe a WebEU hivatalos csapatai a frissen regisztráltakkal.

További hasznos információ a WebEU alapelveiről és szabályzatáról:
http://webeu.palyazatok.ro

Minden felmerülő kérdésre szívesen válaszolunk 0757-055599 telefonszámon (Ugron Hanna), a email címen, yahoo messengeren: webeu2010, ezen kívül Facebook-on is megtalálsz.

 

A vetélkedő a Transindex által kifejlesztett Fesztivity alapját képező programozási motor módosított verzióját használja.

A verseny támogatója az Európai Unió, a Youth in Action program révén.

PONT hírek

Közeli határidő

tovább...

Strukturális alapok

tovább...

PONT Szakértok

Think Outside The Box

Sanghajban is mérik a levegő szennyezettségét az amerikaiak
Fortyogó, Pokolsár és egyéb bugyborékoló “szörnyek” – az iszapvulkánokról
Szerezz örömet egy nélkülöző gyereknek és nyerhetsz egy kirándulást!
Orangutánokat is irtottak az erdőirtók
Az emlősök tíz százaléka kipusztulhat a klímaváltozás miatt

Hírek