Programvezető intézmény: Nemzetközi Vasúti Szövetség és Európa Tanács Program neve: Hátrányos Helyzetu Fiatalok Mobilitásáért Alap Célcsoport: hátrányos helyzetu fiatalok (gazdaságilag elmaradott, magas munkanélküliségi rátával jellemezheto régióból származó fiatalok; hiányos oktatásban részesült fiatalok, akik nem ismernek jól egy idegen nyelvet sem és akik anyagi nehézségekkel küzdenek; marginális régiókból származó fiatalok, akik számára az utazás költségei jóval nagyobbak, a közép - európai fiatalokénál; fiatal inasok akik külföldön szeretnék képezni magukat a kereskedelem vagy kézmuvesség területén és akik nem rendelkeznek elegendo pénzügyi alappal a tanulmány út költségeinek fedezésére). Kizárólag csoportos pályázatokat fogadnak el (min. 10 személy). Az Alapból csak nemzetközi projektekben való részvétel céljából való utazás finanszírozását lehet igényelni. Az összeget az eredi vonatjegy felmutatásakor lehet igényelni. Azonosítani kell a fogadó ország, partnerszervezet (pl. ifjúsági szervezet) kilétét, aki a rendezvény szervezéséért felelos. A pályázatnak tartalmaznia kell: a cél, program és munkamódszerek világos leírását; a résztvevok profiljának, földrajzi eredetének, életkorának, a szelekció kritériumainak pontos leírását; a vonattal való utazás költségeinek felbecsült értékét, a kúlturaközi csereprogram várható eredményeinek leírását; a megfelelo szállás, ellátás biztosításáról elismervényt; a formális és informális szerzodéseket a helyiekkel. Határido: egy hónappal a projekt elkezdése elott. Információk: Mobility Fund for Disadvantaged Young People, Youth Directorate, F-67000, Strasbourg, 30, rue Pierre de Coubertin, tel: (33) 03 88 41 32 93, e-mail: , honlap: http://www.coe.fr/youth |