A Tempus program negyedik szakasza a 2007–2013 közötti időszakra vonatkozik.
A program általános célja, hogy a felsőoktatás területén hozzájáruljon az együttműködés ösztönzéséhez az Európai Unió tagállamai és a környező térségben található partnerországok között. A Tempus program intézményi együttműködéseket mozdít elő, középpontjában a partnerországok felsőoktatási rendszereinek reformja és modernizációja áll. A program elsősorban az Európa 2020 stratégiából (az oktatás és képzés területén történő európai együttműködés stratégiai kerete – ET 2020) és a bolognai folyamatból következő EU-s felsőoktatási fejlesztésekhez történő önkéntes konvergenciát segít előmozdítani.
A pályázati felhívás célja az EU tagállamaiban, illetve a partnerországokban található felsőoktatási intézmények, hatóságok és szervezetek közötti többoldalú együttműködés elősegítése, középpontban a felsőoktatás reformjával és modernizációjával.
A pályázati felhívás végrehajtásáért az Európai Bizottság („a Bizottság”) által felhatalmazott Oktatási Audiovizuális és Kulturális Ügynökség („az Ügynökség”) felel.
Támogatásra jogosult pályázók
A támogatásra való jogosultsághoz a pályázóknak olyan, az EU-ban vagy a Tempus-partnerországokban működő jogi személyeknek kell lenniük, amelyek hivatalos megalapítása óta legalább 5 év telt el.
A közös projektekre államilag elismert, állami vagy magántulajdonban lévő felsőoktatási intézmények, illetve felsőoktatási intézményekből alakult, a felsőoktatás népszerűsítése, fejlesztése és reformja mellett elkötelezett szövetségek, szervezetek vagy hálózatok pályázhatnak.
A strukturális intézkedésekre pályázóknak a közös projekteknél a fentiekben előírt jogi személyeknek, illetve nemzeti vagy nemzetközi, rektori, oktatói vagy hallgatói szervezeteknek kell lenniük.
A Tempus programban partnerként/társkedvezményezettként részvételre jogosult intézmények és szervezetek felsőoktatási intézményeket és szervezeteket, valamint olyan nem tudományos tevékenységgel foglalkozó intézményeket és szervezeteket foglalnak magukban, mint a nem kormányzati szervezetek, vállalatok, a különféle iparágak, illetve a hatóságok.
Ezeknek az intézményeknek és szervezeteknek a támogatásra jogosult következő négy országcsoport valamelyikében kell székhellyel rendelkezniük.
- az Európai Unió 27 tagállama,
- a nyugat-balkáni régió 4 országa: Albánia, Bosznia és Hercegovina, Montenegró és Szerbia, valamint Koszovó ( 1 ),
- az Európai Unió déli és keleti szomszédos területén található 17 ország: Algéria, Egyiptom, Izrael, Jordánia, Libanon, Líbia, Marokkó, a palesztin megszállt területek, Szíria, Tunézia, Örményország, Azerbajdzsán, Belarusz, Grúzia, Moldova, az Orosz Föderáció és Ukrajna,
- 5 közép-ázsiai köztársaság: Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán, Türkmenisztán és Üzbegisztán.
Támogatható tevékenységek
A Tempus program e pályázati felhívásának keretében történő együttműködés két fő eszköze a következő:
- közös projektek: olyan alulról jövő kezdeményezésen alapuló projektek, amelyek célja az intézményi (egyetemi) szintű modernizáció és reform. A közös projektek célja az ismeretek átadása az EU és a partnerországok egyetemei, szervezetei és intézményei, valamint adott esetben a partnerországok jogalanyai között.
- strukturális intézkedések: olyan projektek, amelyek célja, hogy hozzájáruljanak a partnerországok felsőoktatási rendszerének fejlesztéséhez és reformjához, javítsák azok minőségét és alkalmazhatóságát, valamint hogy segítsék az önkéntes felzárkózást az európai uniós fejlesztésekhez. A strukturális intézkedések a felsőoktatási rendszerek strukturális reformjának támogatását célzó beavatkozásokat és a nemzeti szintű stratégiai keret kidolgozását érintik.
E pályázati felhívás keretében nemzeti és több országot érintő projektek finanszírozhatók.
A nemzeti projekteknek igazodniuk kell azokhoz a nemzeti prioritásokhoz, amelyeket az Európai Bizottság küldöttségei és a partnerországok illetékes hatóságai szoros párbeszéd eredményeként határoznak meg. A nemzeti projektek esetében a pályázatokat olyan intézménycsoportoknak kell benyújtaniuk, amelyekben szerepel:
- egy partnerország legalább három felsőoktatási intézménye (Montenegró és Koszovó esetében a felsőoktatási szektor kis mérete miatt egy egyetem is elegendő),
- az EU legalább három felsőoktatási intézménye, három különböző EU-tagállamból.
A több országot érintő projekteknek összhangban kell lenniük azokkal a regionális prioritásokkal, amelyek a partnerországok régióival való együttműködésre vonatkozó uniós politikán alapulnak, a szomszédos országokat ( 1 ), az uniós csatlakozás előtt álló országokat ( 2 ) és a közép-ázsiai országokat ( 3 ) érintő stratégiai dokumentumokban meghatározottak szerint, és egy adott régión belül minden partnerországra érvényesek, illetve olyan nemzeti prioritással foglalkoznak, amely mindegyik részt vevő partnerországra érvényes. A több országot érintő projektek esetében a pályázatokat olyan intézménycsoportoknak kell benyújtaniuk, amelyekben szerepel:
- legalább két felsőoktatási intézmény a pályázatban részt vevő partnerországok mindegyikéből (minimum két partnerország) (Koszovó és Montenegró kivételével, ahol országonként egy felsőoktatási intézmény a követelmény).
- legalább három felsőoktatási intézmény, három különböző EU-tagállamból.
A strukturális intézkedések esetében egy kiegészítő feltétel is a követelmények közé tartozik: a partnerország(ok) felsőoktatási minisztériumának/minisztériumainak partnerként részt kell vennie/venniük a strukturális intézkedésekre irányuló projektben.
A projektek maximális futamideje 24 hónap vagy 36 hónap. A költségek támogathatósági időszaka várhatóan 2012. október 15-én kezdődik.
Költségvetés
A projektek társfinanszírozására elérhető költségvetés 78,1 millió EUR (további 12,5 millió EUR költségvetés érhető el a déli és a keleti szomszédság térségére vonatkozóan, azzal a feltétellel, hogy az Európai Bizottság a legutóbbi ENP-felülvizsgálatot követő pénzügyi döntéseket meghozza).
Az Európai Unió pénzügyi hozzájárulása nem haladhatja meg a teljes támogatható költségek 90 %-át. A teljes támogatható költségek legalább 10 %-ának megfelelő társfinanszírozásra van szükség.
A támogatás minimális összege a közös projektek és a strukturális intézkedések esetében egyaránt 500 000 EUR. A támogatás maximális összege 1 500 000 EUR. Nemzeti projekteknél Koszovó és Montenegró esetében a támogatás minimális összege mindkét projekttípusnál 300 000 EUR.
A pályázatok benyújtásának határideje
A közös projektekre és a strukturális intézkedésekre vonatkozó, megfelelően kitöltött elektronikus pályázati űrlapokat legkésőbb 2012. február 23-ig, brüsszeli idő szerint 12.00 óráig kell beküldeni.
Csak olyan angol, francia vagy német nyelven összeállított, a hivatalos űrlapon benyújtott pályázatot lehet elfogadni, amelyet a pályázó intézmény szerződéskötésre jogosult képviselője írt alá, valamint tartalmazza mindazon információkat és mellékleteket, amelyeket a teljes pályázati felhívásban meghatároztak.
Ez az online beadott pályázat tekintendő mérvadónak. A kiegészítő jogi és adminisztratív dokumentumokat (lásd a Pályázati útmutatót) 2012. február 23-ig (a postabélyegző dátuma) postai úton is el kell küldeni az Ügynökséghez, a következő címre:
Education, Audiovisual and Culture Executive Agency
Tempus and Bilateral Cooperation with Industrialised Countries
Call for proposals — EACEA/25/11
Office: BOUR 2/17
Avenue du Bourget/Bourgetlaan 1
1140 Bruxelles/Brussel
BELGIQUE/BELGIË
Nem fogadhatók el a faxon vagy e-mailben benyújtott pályázatok.
További információk
A pályázati útmutató és a pályázati űrlap a következő honlapon találhatók meg: http://eacea.ec.europa.eu/tempus. A pályázatokat a pályázati útmutatónak megfelelően és a hivatalos pályázati űrlapon kell benyújtani.
PONT hírek
Közeli határidő
Strukturális alapok
PONT Szakértok
Think Outside The Box
- Sanghajban is mérik a levegő szennyezettségét az amerikaiak
- Fortyogó, Pokolsár és egyéb bugyborékoló “szörnyek” – az iszapvulkánokról
- Szerezz örömet egy nélkülöző gyereknek és nyerhetsz egy kirándulást!
- Orangutánokat is irtottak az erdőirtók
- Az emlősök tíz százaléka kipusztulhat a klímaváltozás miatt

