ADATBANK FÓRUM ÁLLÁS FLÖRT SZÓTÁR LOKÁLOK BLOGOK SZÍNHÁZ ZENE CÉGEK
ro hu

Pályáztatók
 

Junior Business Club
Junior Business Club
E-mail: 
Telefon: 
Fax: 
Cím: 
Tipus:  Civil szervezetek (941)

A Junior Business Club 2005 decemberében alakult újra, újjáélesztvén egy már régebben létező és jól bevált alapötletet. A szervezet kezdeti stádiumában főként gazdasági képzésben részesülő egyetemi hallgatók kezdeményezéseként jött létre, ám más szakterületeken tanuló diákok bevonását is szem előtt tartja.

Háromszéken 2009 őszen alakult újra az Egyesület, kevés taggal indult, ami mára már szépen gyarapodott/ felfejlődött. Lassan több mint egy éve aktívan folyik a Junior Business Club gazdasági fejlesztése, hiszen a csapat óriási álmokkal és célokkal vágott bele a szervezet építésebe.

Az egyesület legfőbb célja a gazdasági kultúra eljuttatása az ifjúsághoz, valamint mindazokhoz a vállalkozni vágyó fiatalokhoz, akik érdekeltek az üzleti világban ugyanakkor célja az ifúság, valamint a fiatal vállalkozók fejlődésének az előmozdítása, a szakmai irányelvek kialakítása és betartatása, a szakmai színvonal biztosítása és folyamatos fejlesztése.

Céljaink közt továbbá szerepel:

* kezdeményezési képességgel ellátott fiatal értelmiségiek bevonása
* azon fiatal kezdeményezések elősegítése, felkarolása illetve megvalósítása, amelyek egy egészséges gazdasági élethez hozzájárulnak
* fiatalok támogatása, gazdasági tanácsban való részesítése, annak érdekében, hogy a szóban forgó egyének minél eredményesebben kamatoztathassák megszerzett tudásukat, itthon vagy a világ bármely részén
* pótolni a romániai oktatási rendszerből kimaradó gyakorlati képzést, konkrét, gyakorlati tapasztalatokra szert téve
* szándékunkban áll céljaink mihamarabbi megvalósítása, ennek érdekében a szükséges erőforrások beszerzése, úgy új tagok, mint nyitott látókörű támogatók bevonása és mindezek által egy szervezet ígéretes, sikeres jövő megteremtése
 

PONT hírek


Strukturális alapok

tovább...

PONT Szakértok

Think Outside The Box

Romániában lehet Európa legnagyobb természetvédelmi területe
Elkezdték az állami erdőkben a csemeteültetéseket Hargita megyében
Az Ikea és a Harvard legalább olyan nagy hazai erdőmutyiban érintett, mint a Schweighofer
Ennél lila kenyeret? Ilyet egész biztosan!
Kevesebb húst kellene fogyasztani, milliók menekülnének meg

Hírek